Most regényemet írom, e-booknak, kaotikus szófelhő-regénynek.
Ime az egyik lehetséges bevezetője:
Titusz, a megíratlan regény
Mottó: CSACSACSA
Danse macabre a XX. század végéről
Ajánlom Vas Istvánnak,
távoli tisztelettel
Csakis ez, csakis így,
s még egy csak csakazértis.
Nincs magyarázat, csak a csak,
meg a csak, meg a mégis.
Ahogy a táncban elvetemülten
a „csak” szab, a „mért ne?” szabályt
a csípőnek, csuklónak, csoszogásnak,
úgy csa-csa-csa-csázunk neki, hopp!
a csiki-csuki életnek, s táncolva, igen!
a csa-csa-csalóka halálnak.
Titkot ne keress! Hogy beleszédülj
ez az egyszerü tánc is elég, már tudom én is,
és járom becsülettel, míg csak a csak meg a csak
meg a mégis, meg a csak, csakazértis
egy utolsó csa-csa-csatta-nással
velem együtt tényleg elévül.
>mek.niif.hu/04400/04409/04409.htm
Nos, Dologtalan Olvasó*, akkor ha tényleg nincsen más sürgős tennivalód, és jól kimostad a füledet a Vaxol vagy Aurecon vagy Audi fülspray-jel, kapd kézbe a valóságos könyvlap-lapozgatás imitálására is alkalmas emlékkönny**-olvasódat és vesd hátra magad kényelmesen egy jó fotelban.
Ne olyan fotelban vesd hátra magadat, aminek, mint a Titusz nagymamája szobájában álló plüssgarnitúra összes darabjáénak lábait, a ruszkik a csillogó rézgörgők miatt
1945 tavaszán lefűrészelték, de azért ezt a fotelt is elképzelheted. Ha nem épp az ágy szélén üldögélt, ebben a bordó plüssfotelban üldögélt sokat, úgyszólván itt született Titusz, a jófiú. Ha hihetetlenné akarnánk feszíteni a sztorit, elmondanánk, hogy a plüss nagyja mindkét nevetségesen alacsonnyá csonkolt lábú fotel hátából hiányzott: tán kapcának*** hasították ki maguknak a felszabadítók.
De mivel sem hihetetlenné nem akarunk feszíteni semmit, és mivel Titusz és említett,
többnyire ágyában fekvő nagyanyja a legnagyobb természetességgel éltek a félig még romos,
többszörösen kifosztott lakásban, vegyük mi is úgy: flegmával avagy eigentlich non-chalance-szal (ilyes szavak röpködtek a tágas szobában) vedd te is, lapozásra készülő olvasó ilyen lazára a körülményeket, és hegyezd immár jól szelelő füledet magára a mesére.
-------------------------------------------------
*első interaktív kérdés: Melyik végül nagy nehezen megírt „long-seller” kezdődik ezzel a lovagiatlan megszólítással? > hivatkozás: Carlos Fuentes/berlini beszéd.szövegfelhő.doc
** második i.k.: Ki írt ilyen címen verseskönnyet és minek? >Magyar Naplós írásom az emlékönnyről *** 3. i.k. : Mi az a kapca, és főként,milyen a kapca-szag? >Sejtem, ám ehhez
nem lenne elegendő egy napi munkálkodás - hogy ez a bűz lehet Nádas Péter L’Épice du Bonheurjének ( a Boldogság Fűszerének) ugyancsak nehezen kielemezhető összetételű, abszolút ellentéte. L’Épice du Malheur- hogy kelet-közép-európai módra fordítsuk: a Krach Fűszere, avagy a Pech Förtelmes illata.
Hunyadi serege Kevénél
1456. július 3-dikán napszálltakor, sebes és fárasztó menetelés után végre tábort ütött az országos főkapitány serege a Duna bal partján, Kevénél, Szendrő és Galambóc vára között.
Tíz-tizenkét komor, sok hadat megjárt vitéz üldögél a lassan hamvadó tábortűz körül. Hátukon, mellükön ákombákom férfiöltésekkel fölvarrt fehér keresztek.
http://www.kurir-info.rs/beograd/prohodan-prolaz-kod-kule-nebojsa-43150.php
> Ide kerül a belgrádi Nyebojsza torony képe alá utalásként a nyolcvanas években, talán 1986 nyarán egy balatoni nyaralás heves napjaiban Baka István és Kiss Dénes bíztatására megírt ifjúsági Titusz-kisregényem szövege, ami végül sem a Kincskeresőben, sem a Berzsenyi Társaság magyar történelmi személyiségekről tervezett könyvsorozatában nem jelent meg. Lám azonban, ami késik nem múlik, ahogy Wittgenstein is sejteti Traktátusában. (Nehogy keresni kezdjétek a Neten, hisz W., aki amúgy is inkább a hallgatásra bíztat a sok beszéd okozta zűrzavar elkerülése érdekében, erről történetesen egy büdös szót se írt.)
Viszont hogy a ** alatt említett emlékkönny, s annak aszkétai szűkszavúsága miben áll,azt megtaláljátok Jegyzeteim közt a Facebookon. http://www.facebook.com/home.php#!/notestokai-andr%C3%A1s/aszk%C3%A9tai- %C5%B1kszav%C3%BAs%C3%A1g/225569270799074
A *** alatti kapcabűz termékeny félreértés,.és tudatlanságom szülötte. A boldogság fűszeréről mit sem tud a Net. A kereső az Espece du Bonheur-t javasolja helyette, majd a Wikipédia nyilván ugyancsak filozófián edzett szócikk-szerzője Rousseau-nak arra az aforizmájára utal, (L’espéce de bonheur qu’il me faut…) amely szerint "Nem az a fajta boldogság kell nekem, hogy megtehessem, amit akarok, mint inkább az, hogy
„Amit nem akarok, azt semmiképp se kelljen megcselekednem."
Akkor Rousseau nyomán: szabad a gazda!
Rögtöni kitérő
Kitérő? Hisz még el se kezdtük.
Olyan ez, Dear All, (hogy ezzel a bűbájos angol, illetve inkább amerikai kör-email megszólítással rögvest tompítsam élét a különben nem kisebb mestertől, mint magától Cervantestől kölcsönzött gorombaságnak: Dologtalan Olvasó!*, amivel a könyv első szavaiként bosszantottalak benneteket), szóval kitérőt tenni, mikor még el se indultunk a bajorországi Pockingtól Debrecenig, Belgrádig, majd tán egészen Khartúmig sőt Iszfahánig vezető ösvényeken, mint amikor sörissza barátom száz méter megtétele után beül az első zöldvendéglőbe az egész naposra tervezett alpesi kiránduláson.
Ejutni messzire! Világot látni és jókat enni közben – ez a kettős élvhajhász cél lebegett a kamasz Titusz szeme előtt, mikor nagyanyja plüssfotelja mellől elsőként hajószakácsnak akart elszegődni valamely, akkoriban még létezett Duna- és tengerjáró magyar hajóra. Igaz, ebből később ugyanúgy nem lett semmi, mint például abból, hogy erdészhallgató legyen Sopronban,
ahol egykor anyja, sőt két nagynénikéje is legendás, cőgeres, lövéres éveket töltött a női kiadású Dugovics Tituszról, Zrínyi Ilonáról elnevezett Tiszti Leányneveldében.
Nem sokkal később Jókai dicsőségét célozta meg: híres író lesz, határozta el, s ehhez persze jogot kell előbb végeznie. Ez a terve aztán majdnem meg is valósult: bejutott az ELTÉ-re, igaz, nem a jogi, hanem csak a bölcsészkarra.
Regényem indításában és kitérőim során körülbelül idáig jutottam, mikor egy figyelmes barátom a következő e-mailt küldte:
„Ez a Titusz egy labirintus... Ez jó is meg követhetetlen is. Talán ez benne a jó... „
Én pedig ezt válaszoltam:
Ja, labirintus, sőt „káhosz”, ahogy a Tóthjóska azaz Miszter Tutu mondogatta Kairóban. Ezért is neveztem a Szinopszisban > külön fájlban majd azt is olvashatja a vállalkozóbb kedvű, kiváncsi olvasó,ezért is neveztem kaotikus, „szófelhőregénynek”. A szinopsis labirintyába azonban nyilván nem volt idejük, merszük alábocsátkozniuk az NKA szépirodalmi kollégiuma kurátorainak,s ezért nem nyertem tőlük szerzői támogatást. Sebaj. DugovicsTitusz sem a várható ösztöndíj reményében ragadta meg a törököt és vele a ronda, lófarkas zászlót…
Kusza, bonyolult szövedékű falikárpit vagy mesebeli repülőszőnyeg lesz a regényem, de a Jóisten (vagy ikertestvére, a muzulmánok Allahja) segedelmével majd talán akad egy olyan Szt.Kolumba, aki az elmúlt hetekben befejezett Amra-fordításom egy szépséges és mégiscsak reményt sugárzó strófája szerint „megmutatja nektek a fonalat”:
„Föltárta titkát az Írásnak,
Mit sokan sokképpen magyaráznak.
Szőtt szóból színes nagy vásznakat,
De megmutatá a fonalat.”
(Dallán Forgaill, VI.század)
Még pár szó a káoszról és a szövegfelhőkről:
És bizony, írom 2009 február 16-án, folytatom ma, 2011 Húsvét hétfőjén, csakis ilyen többértelműségben, a regény maga-olvasásában, maga-írásában képzelhető el az én Jófiúm, Tituszom, don-quijotei harca a törökkel, aki - ! őbenne magában lakozik. A törököt lerántva magát rántja halálba, porba, - örök megdicsőülésbe.
Egy török legenda szerint török vitéz- vajon neve van-é?: Nem véletlenül Cervantes alteregója, Hámid ben-Andzseli éppen?, és mi az, hogy török – abban a soknemzetiségű seregben? A Hunyadi-védte Nándorfehérvárt török zsoldban álló német tüzérek bombázták a leghevesebben…
Szófelhő-regény, szövegfelhő regény, ahol minden egymásra, és egyben minden másra utal.
Csikós Gabi barátomnak egy e-mailjére válaszul ezt írom:
Szia,
megnéztem a szívtévé blogodat.
Túlbecsülsz benne. Belenéztem az indiai ember dolgaiba is. Tényleg klassz.
Különben most, hogy épp olcsófordítás-szünet van, írom a magam prózáját, most épp kitaláltam, hogy szó- vagy szövegfelhő regénynek fogom hívni, ami manapság divatos és látványos dolog, mint a SZTAKI Szótárban, Litera.hu, nyilván másütt is. összevissza utalások lesznek benne, káosz lesz benne, mint
a világban általában. A káosz szép. A káosz csúnya. Sokáig bámulod, mondjuk már lassan 63 éve, meglátod benne a rendet is, vagy ha épp nincs a rendhez kedved, csak bámulod tovább a rendetlenséget.
Néha, mint az indiai ember, csinálsz egy négykilós, tök fölösleges tárgyat.
Vagy egy meglevő ócska tárgyat megszeretsz, és morzsolgatod a kezedben olyan sokáig, hogy egészen kifényesedik.
Na cső!
Erre a Csikós:
Ismerem a káoszt. Szépen kezdődik a szörfözés a neten, aztán mohón megyek egyre mélyebbre, egyre távolabb a bejárattól és még mindig egyre érdekesebb dolgok jönnek elő. Közben zúgni kezd a fejem, a vérnyomásom is megy fel valamennyit, a vadásznak nő az adrenalinja is. A rendet a google reader csinálja, ahova begyűjtöm azokat az oldalakat amikre kíváncsi vagyok naponta. Ezekből kiveszem a nem aktuálisakat (most vettem egy f.gépet, akkor tele volt angol, USA tesztelő oldalakkal), de általában a hír és hobbi (de most már a fotó és videó utómunka weboldalak a sztárok) marad.
A tárgy kifényesítés érdekes gondolat, utal arra, illetve eszköz arra, amit szeretnék megvalósítani: az élet lelassítása. Kilépés a ratracingból. Azt hiszem, mi már megtehetjük agyi károsodás nélkül, vagyis, hogy nem hülyülünk el.
